Balatonfüred
Veszprém megyében található, a Balaton legrégebbi üdülőtelepe. Lankás dombok között fekszik. Népessége kb. 13.000 fő.
Története:
Füred területe már az őskorban is lakott volt. Első ismert lakói a rómaiak voltak. Füred nevét írásos emlékként először 1211-ben említik. Mai területén az Árpád-korban hét település állt. A város legrégebbi településrésze ma szőlőterület, maga a Kéki-forrás még működik.
A város savanyúvizét már 1717-ben felfedezik. 1722-ben vegyelemzik s nemsokára gyógyvízzé nyilvánítják. Ebben az időben már állt egy fürdőház is. A város az 1800-as években indult fejlődésnek. Fából készült színházat építettek, 1831-ben pedig itt épült az első magyar nyelvű kőszínház. Horváth János rendezte1825.július 26-án a füredi Horváth-házban az első Anna-bált, leánya, Anna Krisztina tiszteletére. Az Anna-bál hagyománnyá vált, azóta minden évben megrendezik.
Széchenyi István kezdeményezésére innen indult el 1846-ban az első balatoni gőzhajó, a Kisfaludy. Füreden hajógyár is épült. A kiegyezés utáni időszakban kedvelt találkozóhelye lett a politikusok, művészek körében. Ekkor kezdték el rendbe hozni a tó partját, kiépült a sétány, szállók nyitották meg kapuikat. Jókai Mórnak is volt itt villája, itt írta Az arany ember című híres regényét, melynek egy része a Balatonnál játszódik. Az épület ma múzeum, ahol láthatók az író bútorai, személyes tárgyai is.
1884-ben megalakult az első magyar vitorlásegyesület, a Stefánia Yacht Club. A szőlőtermesztés itt is a gazdaság egyik fő pillére volt.
A II. Világháború után a ’60-as években indult újabb fejlődés a város életében. 1971-ben Füredet Magyarország első gyógy- és üdülőhelyi városává nyilvánították. Balatonfüred 1987 óta „A szőlő és a bor nemzetközi városa”.
A Füred név eredetileg a fürj madár nevének für alakjából ered, jelentése fürjes. A fürdőkultúra kialakulása után a fürdő név alapján változtatták meg a város nevét.
Balatonfüreden a fürdőkultúra mellett a borászat, hajógyártás is kiemelt gazdasági szerephez jutott. A város kiváló turisztikai célpont.
A városban működő Állami Szívkórházban sok szívbeteg nyerte vissza egészségét.
A városnak három strandja, egy kempingje és több vitorláskikötője van.
A Balaton-part közelében fakadó savanyúvízforrásokból már a XVII. században nyertek vizet. A vizet felmelegített gyógyvízként is kezdték alkalmazni, ekkor kezdték el fürdőzésre használni.
Látnivalók:
- Tagore-sétány: Rabindranath Tagore 1926-ban érkezett ide gyógyulni, majd gyógyulásának örömére fát ültetett. A fa előtt avatták fel az író bronzszobrát s ma már a sétány az ő nevét viseli. Ezután hagyománnyá vált, hogy híre emberek, Nobel-díjasok nevével fémjelezve fákat ültettek s emléktáblákat avattak. A sétány közepét augusztusban a Borhetek sátrai és padjai foglalják el s kulturális programok színesítik a város letét. Itt található a balatonfüredi kikötő is, valamint a Yacht Klub.
A Halász és a Révész szobra: télen e két szobor között látszik az Aranyhíd
Egyéb látnivalók: Szent Mihály templomrom, Esterházy kúria, Szívkórház, Széchenyi kastély, mely 1792-ben épült barokk stílusban. Gombás kúria copf stílusban, Horváth Ház Lechner Mátyás tervezésében, Kossuth Lajos forrás ivócsarnoka, Kerektemplom.
Lóczy-barlang
Koloska völgy
Annagora Aquapark
Jókai kilátó